Adományozás

Kilencedszerre hirdettük meg Iskolakezdés együtt! országos segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A koronavírus miatt idén az eddigiekhez képest további 1000, tehát összesen 2000 nehéz helyzetbe került gyermeket kívántunk segíteni egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal. Idén is fontos cél volt, hogy az adományok még az első becsöngetés előtt célba érjenek, amihez az adományozók mellett a gyűjtés partnerei is jelentősen hozzájárultak.

 

Augusztusban egymást követték figyelemfelhívó akcióink azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az országos összefogáshoz. A fő cél 20 millió forint összegyűjtése volt, a kedvezményezettek jórészt  intézményeinkben és azok látókörében élő családok gyermekei közül kerültek ki, de az Országos Segélyközpont révén hazánk minden pontjára eljutott az iskolakezdési támogatás. A csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkezett adományokat idén is a gyermekek felzárkózását elősegítő egész éves munkájánk támogatására fordítjuk.

A kampány üzenetét idén is sokan meghallották: több mint 164 ezer hívás/sms érkezett a 1353-as adományvonalra, így több mint 41 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni.

A teljes összefoglalóért kattints ide.