Adományozás

Az Iszám Állam egykori pusztítása az iskolákat sem kímélte. Felújításuk nélkülözhetetlen, ahhoz hogy a gyermekek részt vegyenek az oktatásban és fejlődhessenek társaikkal együtt. Az Ökumenikus Segélyszervezetnél azért dolgozunk, hogy Irakban is minél több gyerek számára legyen elérhető minőségi oktatás. 

Lackfi János, író, költő az oktatás területén végzett iraki munkánkat saját költeményében mutatja be, és hívja fel a figyelmet annak támogatására. 

Bashiqa, Hatara, KaramleshQaraqosh: 

nem jegyzed meg, koma, nem leszek haragos! 

Irakban vannak, az iskolák szétlőve, 

sose tudni, mikor omlik a tető le. 

Öt sulit sikerült összekalapálni, 

ezerötszáz diák tanul, nem akármi. 

Otthonok nincsenek, szét vannak bombázva, 

ezért a többségnek sátra van, nem háza, 

nem vidám a buli menekülttáborban, 

munka is kevés van, szaktudás se sok van. 

Épp ezért képezünk szövőket, pékeket, 

ha már a világ itt teljesen szétrepedt. 

Hátrányos helyzetnek a jövőben lőttek: 

tizenhét szakmára tanítjuk be őket. 

Kis pénzügy, kis matek, sok fontos ismeret: 

hogyha adakozol, örök hála neked! 

Adjunk együtt esélyt az iraki gyermekeknek, hogy részt vegyenek az oktatásban! Én is segítek