Éves jelentés 2018

Segélyszervezetünk éves jelentése fontos eleme működésünk átláthatóságának és lehetőséget ad arra is, visszatekintsünk az előző esztendőre.
  
2018-ban újabb Biztos Kezdet Gyerekházzal bővült olaszliszkai központunk, számos jelentős fejlesztés zajlott a már meglévő helyszíneken is mind az infrastruktúra, mind a szolgáltatások terén. Regionális központjaink a helyi közösségek felé is egyre nyitottabban, egyre többféleképpen segítik a rászorulókat. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy tevékenységünket mindenhol az átmeneti segélyezésen túlmutató esélyteremtés határozza meg. 
A Segélyszervezet Ukrajnában, Afganisztánban és Irakban zajló segélyprogramjai mára nemzetközi színtéren is komoly elismerést vívtak ki. Jelentőségét tekintve 2018-ban is kiemelkedett iraki szerepvállalásunk, ahol folytatódtak újjáépítési és fejlesztési programjaink, valódi esélyt kínálva a családoknak háború utáni hazatérésre és a helyben boldogulásra.      
A segélyszervezet iránti töretlen bizalmat az indonéz cunami után indított gyűjtés, valamint az iraki, kárpátaljai programjainkat támogató rendkívüli összefogások alkalmával, illetve hagyományossá vált adománygyűjtéseink esetén is érezhettük. 

Ehelyütt is köszönetet mondunk sokszínű partneri és adományozói közösségünknek, mely lehetőséget teremt, hogy évről évre többet segítsünk.   

Köszönjük!


A 2018-as évben végzett munkánkról készült részletes beszámoló ide kattintva olvasható. 


Munkánk számokban


2018 dióhéjban


Hazai tevékenységünk - 2018

Segítség családoknak, gyermekeknek

Segítségnyújtás krízishelyzetbe került családoknak: A szervezetünkhöz érkező egyéni segélykérések kezelését 2018-ban is külön intézmény, az Országos Segélyközpont végezte. A központ 2018-ban 16 000 esetben tudott – jellemzően természetbeni – támogatást nyújtani, de munkatársaink további több tízezer kérelmezőt tájékoztattak arról, milyen támogatási formákat vehetnek igénybe az állami ellátórendszeren belül.

Gyermekek fejlesztése: A 2018-as évben is nagy hangsúlyt fektettünk a rászoruló gyermekek fejlesztésére, felzárkózásuk elősegítésére: több mint 1500 gyermek vesz részt rendszeresen fejlesztő programjainkon. Sokszínű fejlesztő foglalkozásaink (lovasterápia, mozgásterápia, élményprogramok, korrepetálás, kreatív foglalkozások, gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatások) és a személyre szabott fejlesztési tervek adnak esélyt a változásra. Két nyári tábort is szerveztünk rászoruló gyermekeknek Gunarason, új Biztos Kezdet Gyerekházat adtunk át, sószobát hoztunk létre szendrői központunkban, 1000 gyermek tanévkezdését segítettük tanszerekkel országszerte, megkezdtük a gyermekek fejlesztését a Gönci járásban is – csak néhány kiemelt projekt a 10 gyermekekkel foglalkozó központunk folyamatos tevékenységéből.

Kiút a szegénységből: Már 5 városban (Budapest, Kastélyosdombó, Miskolc, Orosháza, Szolnok) működtetünk átmeneti otthonokat lakhatásukat vesztett családok számára. Ezek az intézmények a családok együtt maradását szolgálják, és segítenek a továbblépésben is.

2018-ban is folytatódott modellprogramunk Kastélyosdombón. A speciális családok átmeneti otthonába költözők mezőgazdasági és állattenyésztési ismereteket sajátítanak el, majd az állami szociális ellátórendszer függőségéből kitörve, önálló új életet kezdhetnek a Segélyszervezet által biztosított sorsfordító házakban. A szociális gazdaság ebben az évben is bővült: egy gyógynövény felvásárló- és szárító központ révén a növénytermesztés, állattenyésztés és sajtkészítés mellett újabb különleges mezőgazdasági projekt kínál bevételi lehetőséget rászoruló családok számára a Somogy megyei településen és a kistérségben. Ezenfelül egy komlóültetvényt is létrehozunk a gazdaság területén, amive újraindult a sör legfontosabb ízesítőjének termelése Magyarországon. A Heinekennel közösen megvalósított kezdeményezéssel egy kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható programot valósítunk meg, amely hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is. 

A modellprogramot több családok átmeneti otthonában is elterjesztjük az országban (Miskolc, Szolnok, Mosonmagyaróvár). Ebben az évben az érintett szülők munkaerőpiaci fejlesztésben, a gyerekek egyéni és csoportos fejlesztésekben vehettek részt. A program helyszínei kiegészültek Vizsollyal és Boldogkőújfaluval, ahol szintén megjelentek az ezen a módszertanon alapuló tevékenységek. 


Segítségnyújtás hajléktalanoknak

Szervezetünk 2018-ban 3 városban, Budapesten, Debrecenben és Gyulán működtetett hajléktalanokat segítő központokat. A melegedés, fürdés, étkezés lehetőségén túl intézményeink többet is nyújtottak: személyre szabott segítséget és tanácsadást az ügyintézésben, munkakeresésben; esélyt a társadalomba való beilleszkedéshez. Az utcai és kistérségi megkereső szolgálataink nemcsak az utcákon, de a tanyavilágban, vagy akár a város peremén sátorszerű tákolmányokban menedéket kereső embereknek is rendszeresen segítettek.

A mindennapi ételosztások során kiosztott közel 400 000 adag étel mellett több mint 10 000 adag meleg ételt adtunk a rászorulóknak rendkívüli, adventi ételosztásunkon.


Segítség szenvedélybetegeknek

Központjaink már az ország 6 pontján (Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kastélyosdombón és Szolnokon) nyújtottak átfogó segítséget szenvedélybetegeknek. Az esélyteremtés egy ritkán reflektorfénybe kerülő, de nagyon fontos területe, mikor abban nyújtunk segítséget, hogy valaki megszabaduljon szenvedélybetegségétől. 

Folytatódott Játék határokkal! programunk, melynek keretében játékos, de tartalmas formában hívjuk fel a fiatalok figyelmét a játékszenvedély veszélyeire Martfűn, Miskolcon, Olaszliszkán, Orosházán és Szolnokon - eddig 1700 gyermeket értünk el iskolákban és tanodákban és több mint 400 szabadidős klubfoglalkozást tartottunk. Tovább működtek 7 városban a 2017-ben létrehozott információs pontok, melyek elsődleges célja a tájékoztatásnyújtás a szerencsejáték-függőségben érintettek számára.


Segítségnyújtás bántalmazás áldozatainak

2018-ban kiemelt figyelmet fordítottunk a kapcsolati erőszak áldozataira. Az erőszak elől menekülő anyukáknak és gyermekeiknek menedéket adó Védett Házunk 58 családnak adott lakhatást és oltalmat, és három családok átmeneti otthonában, illetve két krízisközpontban is fogadtuk a bántalmazás miatt menekülő szülőket, gyermekeket. 

2018-ban új szolgáltatást, ún. krízisambulanciákat indítottunk 4 helyszínen (Budapest, Miskolc, Szolnok, Orosháza), melynek keretében személyes tanácsadást nyújtanak szakembereink a kapcsolati erőszak témakörében. Folytattuk a 2017-ben indított online tanácsadó szolgáltatásunk működtetését: itt bárki anonim módon tud tanácsot kérni pszichológus, jogász és szociális munkás munkatársainktól.

Országszerte 9 helyszínen működő Kapaszkodó gyermekfejlesztő programunk keretében külön figyelmet fordítunk a bántalmazásban érintett gyermekekre, speciális programokkal, táborokkal segítve az őket ért traumák feldolgozását.

Nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra és a társadalmi szemléletformálásra is. 2018-ban is országos figyelemfelhívó kampányt indítottunk A szeretet nem árt címmel, amely egy egyedi installációt is felhasználva (óriás matrojska babák) megszólította mind a bántalmazottakat, mind pedig azokat, akik bár nem érintettek, de a környezetükben szembesülnek bántalmazással. 


Nemzetközi tevékenységünk – 2018

2018-ban is több válságövezetben nyújtottunk segítséget: Észak-Irakban újabb helyi irodát nyitottunk, Kelet-Ukrajnában folytattuk korábban megkezdett programjainkat. Folytatódtak humanitárius és fejlesztési programjaink Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, valamint Afganisztánban is.

Afganisztán

Már ötödik alkalommal nyújtottunk jelentős mértékű segítséget az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) révén, ezúttal minden korábbinál nagyobb értékben. 2018-ban 4 programot kezdett meg a Segélyszervezet; ezek keretében összesen 6021 tonna élelmiszert osztottunk ki. A kedvezményezettek száma is magas volt: 162 981 fő részesült a segítségnyújtásból Baghlan, Balkh és Samangan tartományokban.   

A Segélyszervezet az első program során a WFP gyakorlata szerint pénzbeli támogatást biztosított. A kifejezetten nőket támogató program során összesen 1500 hátrányos helyzetű kedvezményezett család kapott támogatást, illetve vett részt képzésekben. A képzések végrehajtásához a Segélyszervezet 24 képző központot hozott létre, ahol kézműves, szövés, kertészkedési és befőzési, valamint szabász-ruhakészítő képzéseket szervezett. A második programban a képzések mellett a résztvevők ismét pénzbeli támogatást kaptak. Összesen 600 nő és 200 férfi vett részt építőipari képzésben, vagy hímző, bőrtáska-készítő és gyapjúfonó tanfolyamon.

A harmadik program során 1 500 család részesült összesen 755 tonna élelmiszer-támogatásban food for work (ételt a munkáért) konstrukció keretében. Ennek keretében 232 méter gát építése, 48 hektár erdő ültetése, valamint 38 ezer pisztácia facsemete öntözése történt meg. A negyedik program keretében a Segélyszervezet eddigi legnagyobb élelmiszer-segélyezési programját hajtotta végre Afganisztánban. 2018-ban hatalmas szárazság sújtotta az országot: összesen 250 ezer ember kényszerült elköltözni az nagyfokú szárazság miatt. A humanitárius válság enyhítése érdekében a Segélyszervezet 2018 szeptemberében kezdte meg programját Baghlan és Samangan tartományokban, amely összesen 136 381 embert ért el. A kedvezményezettek 5 265 tonna élelmiszert kaptak. 

Erdély

2018-ban is segítettük Erdélyben a marosvásárhelyi árva gyermekeket és a helyi idősek otthona lakóit. Az iskolakezdéskor 165 tanszercsomaggal támogattuk a rászoruló diákokat, míg adventkor karácsonyi tartósélelmiszer és ajándékcsomagokat vittünk a nélkülözőknek. A karácsonyi adomány fél évre biztosította egy 35 fős gyermekotthon, egy 22 fős árvaház és egy 52 fős idősek otthona tartósélelmiszer és tisztítószer ellátását. Az adomány részeként társas- és fejlesztő játékokat is ajándékoztunk a gyermekeknek. A marosvásárhelyi adományok mellett a Csángóföldön élő magyar családok számára is eljuttattunk 100 karácsonyi élelmiszer csomagot. 

Észak-Irak

2016-ban nyitott erbili állandó képviseletünk folytatta működését. A humanitárius gyorssegélyezésen túl folytatódtak fejlesztési programjaink is. A 2017 októberében indult projektünk keretében újabb központot nyitottunk a Moszul melletti Bashikában, hogy a helyben boldoguláshoz nyújtsunk támogatást a háború után visszatérő családoknak. A program első, már lezárult szakaszában 81 lakóházat építettünk újjá, 1 fiú- és 1 lányiskolát újítottunk föl, valamint egy 2500 embert ellátó vízhálózat rekonstrukcióját végeztük el. Az újjáépítés mellett humanitárius segítségként 324 család téli tüzelőt, 600 család pedig élelmiszert és takarókat kapott. A kézzel fogható segítségen kívül a segélyprogram fontos eleme a pszichoszociális segítségnyújtás is a sokat szenvedett családoknak. 
2018-ban indult eddigi legjelentősebb iraki fejlesztési programunk: az Európai Unió MADAD Alapja által finanszírozott két éves program keretében a helyben maradáshoz nyújtunk támogatást a háború után visszatérőknek a Ninivei fennsíkon: a középpontban a munkahelyteremtés, a befogadó közösségek erősítése áll. 

Indonézia

2018. szeptember 28-án erős földrengés és cunami sújtotta Indonéziát, amelynek több mint 2 000 halálos áldozata volt, és 133 630 ember veszítette el otthonát. Szervezetünk az ACT Alliance nemzetközi ernyőszervezet tagjaként nemzetközi összefogás keretében segített. A helyszínen már jelenlévő amerikai humanitárius partnerszervezet, a Church World Service munkáját támogattuk a Magyarországon összegyűjtött pénzadományokkal. A beérkező felajánlásokból a súlyos károkat szenvedett lakosság azonnali ellátásához, lakhatási feltételeinek biztosításához járultunk hozzá partnerszervezetünkkel együttműködésben.

Ukrajna

2014 óta több helyszínen is bekapcsolódtunk a belső menekültek ellátásába, eddig több mint 60 ezer belső menekültnek nyújtva kézzelfogható támogatást Ukrajna 10 régiójában. A helyszíni humanitárius munkánk részeként 2018-ban újabb 9000 háztartás számára nyújtottunk élelmiszer és higiénés csomagokból álló segítséget. Ezenfelül 300 család kapott fűtőanyag támogatást, s pszichoszociális támogatást is nyújtottak a segélyszervezet szakemberei a háborús traumák feldolgozásához. A program kiemelt célcsoportjai az egyedül élő idősek, a fogyatékosokat nevelő családok, a beteg rászorulók, a nagycsaládosok és a kisgyermeket nevelők voltak.

Kárpátalján is folytattuk programunkat: humanitárius segítségnyújtás keretén belül élelmiszer-, higiénia csomagokat és téli tüzelőt osztottunk, iskolakezdési támogatást biztosítottunk rászorulóknak, valamint egy hosszú távú fejlesztés keretében a beregszászi és környező járásokban élő rászoruló magyar családok gyermekeinek felzárkóztatását segítettük elő.
2018-ban összesen 2.860 darab élelmiszer, illetve higiéniacsomagot osztottunk ki 34 településen, valamint összesen 225 tonna téli tüzelő támogatást nyújtottunk 450 rászoruló háztartás számára.

2018-ban a Tanoda típusú fejlesztőtevékenység keretében heti 5-5 órában két fejlesztőpedagógus tartott foglalkozást a gyerekeknek, melynek révén szociális kompetenciáik fejlődtek, míg heti két délutáni alkalommal angol nyelvi fejlesztés, heti egy délután pedig matematika korrepetálás és fejlesztés történt. A foglalkozásokon összesen 62 gyermek vett részt. Létrehoztunk Beregszászon egy Biztos Kezdet Gyerekházat is: a program első fél éve során 15 édesanya vette igénybe a Biztos Kezdet Ház szolgáltatásait.

2018. augusztus 17-én óriási özönvíz zúdult a Rahói járásra, a kiáradó Borszék patak vize rendkívüli károkat okozott lakóépületekben. Segélyszervezetünk összesen 145 háztartás, illetve család házának helyreállításához járult hozzá.

Vajdaság

Segélyszervezetünk 2018-ban ismét támogatta a délvidéki iskolások tanévkezdését. Idén a torontálvásárhelyi Mosa Pijade Általános iskola diákjai részesültek iskolakezdési tanszertámogatásban, 40 alsós és 35 felsős csomag került kiosztásra. Karácsony alkalmával, helyi partnerszervezetünkkel (EHO) közösen ajándékcsomagot juttatottunk el 200 Újvidék környékén élő rászoruló gyermek számára is. 


Társadalmi szolidaritás

 

A Segélyszervezet tevékenységéről adott folyamatos tájékoztatáson és az adományozóknak való visszacsatoláson túl 2018-ban három tervezett és három rendkívüli adománygyűjtést hirdettünk munkánk támogatására.
A hagyományos tanévkezdés előtti Iskolakezdés együtt! segélyakció, valamint az ország legnagyobb ünnepi összefogásává vált adventi szeretet.éhség. kampány mellett már ötödik alkalommal hirdetettük meg májusban a Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtést és programsorozatot.

A tervezett gyűjtések mellett az indonéz cunami, a kárpáraljai rászoruló idősek és családok, valamint az észak-iraki belső menekültek javára indítottunk rendkívüli társadalmi összefogást.

2018 nyarán összefogást hirdetett a Segélyszervezet az iraki üldözött keresztényeket támogató segélyprogramjára. A kampány különlegességét az adta, hogy a figyelemfelhívás részeként Lackfi János költő, író segített közel hozni a sokat szenvedett családok történeteit. A József Attila-díjas költő az irodalom eszközeivel mutatta be, mit éltek át a családok és milyen dilemmákkal küzdenek egykori életük romjai közé visszatérve. 

A kelet-ukrajnai harcok nyomán kialakult válság Kárpátalján is sok családot sodort nehéz helyzetbe, s a legnehezebb téli hónapok előtt segélyszervezetünk azért indított adománygyűjtést, hogy ebben a kritikus időszakban minél több rászorulónak nyújthasson segítséget. 

Októberben adománygyűjtést hirdetettünk az Indonéz-szigeteken hatalmas pusztítást végző cunami túlélőinek, károsultjainak megsegítésére. A mintegy 120 szervezetet tömörítő genfi központú ACT Alliance egyetlen magyar tagjaként a nemzetközi szövetség helyszínen zajló humanitárius programját támogattuk a beérkezett adományokból.


Önkéntesség

Az önkéntesség szervezetünk egyik alapértéke: 2018-ban közel 1000 önkéntes segítette munkánkat, s több száz új önkéntes jelentkezett segélyszervezetünkhöz. 2018-ban is több alkalommal tartottak szervezetünk szakemberei előadásokat, foglalkozásokat, szemléletformáló programokat oktatási intézményekben, vagy nyári táborokban, fesztiválokon. Több alkalommal gondoskodtunk a hozzánk jelentkező önkéntesek képzéséről, felkészítéséről. Az önkéntesek megtartása, elkötelezettségük növelése érdekében ezenfelül rendszeres találkozókat szerveztünk.


Pénzügyi adatok

Bevételek támogatott terület szerint (eFt)

Bevételek forrás szerint (eFt)

Kiadások forrás szerint (eFt)


A 2018-as évben végzett munkánkról készült részletes beszámoló ide kattintva olvasható. 

Dokumentumok: