Földrengés Nepálban

Az Ökumenikus Segélyszervezet a 2015. április 25-én bekövetkezett, hatalmas pusztítást végző nepáli földrengés után rögtön adománygyűjtést hirdetett a károsultak megsegítésére. A szervezet a mintegy 120 szervezetet tömörítő genfi központú ACT Alliance egyetlen magyar tagjaként a nemzetközi szövetség helyszínen zajló humanitárius programját támogatta, támogatja. 

1, Gyors segítségnyújtás: a Segélyszervezet első körben tízmillió forinttal járult hozzá nemzetközi segélyszervezeti közössége segélyprogramjához. A gyorssegélyezési szakasz keretében Katmanduban és több érintett településen folyamatosan élelmiszerrel, ivóvízzel, ruhával és takaróval látták el a helyszínen dolgozó partnerszervezetek munkatársai a károsultakat. Az ACT kötelékében dolgozó szervezetek számos sátortábort hoztak létre, ahol az utórengések alatt is biztonságban tartózkodhattak a földrengés túlélői, valamint meg tudták várni az otthonukba való visszatérés előtti statikai vizsgálatokat.

2, Iskolák építése: a Segélyszervezet helyszínen dolgozó partnere, a Finn Church Aid 250 ideiglenes iskolaépületet húzott fel Nepál Lalitpur és Bhaktapur tartományában. Az ország ezen részén rengeteg iskola vált a földrengés áldozatává, így létfontosságú volt, hogy minél előbb megfelelő épületek álljanak rendelkezésre a gyermekek oktatásához.

 

3, Pszicho-szociális segítségnyújtás gyermekeknek: a Segélyszervezet által is támogatott programban az átmeneti iskolák építésén felül tanárok képzésére is nagy hangsúlyt fektettek, hogy az oktatók pszicho-szociális segítséget is tudjanak nyújtani a földrengés miatt traumatizált gyermekeknek. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet felhívásában arra kéri adományozóit, hogy aki teheti csatlakozzon a nemzetközi szolidaritási akcióhoz! Itt, a www.segelyszervezet.hu oldalon keresztül lehet segíteni a károsultakat, ide kattintvavagy a Segélyszervezet 11705008-20464565 számlaszámán is, a közleményrovatban feltüntetve: „Nepál”. 

Hírek

A Segélyszervezet az ACT Alliance nemzetközi ernyőszervezeten keresztül 250 ideiglenes iskola építését támogatta Nepálban.
Tízmillió forinttal járul hozzá nemzetközi segélyszervezeti közössége, az ACT Alliance nepáli segélyprogramjához az Ökumenikus Segélyszervezet.
Magas szintű nemzetközi együttműködés keretében folyik a földrengés károsultjainak segélyezése.

Partnerek