Rendhagyó tanóra a víz világnapján

Dátum: 
2013. március 22.

Ami nekünk természetes, azon máshol emberek ezreinek élete múlik! – rendhagyó tanóra keretében hívta föl a figyelmet március 22-én, a víz világnapján az Ökumenikus Segélyszervezet a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. Az interaktív előadáson a szervezet afrikai segélyprogramját koordináló munkatársak – fotókiállítással, exkluzív képekkel és egy etiópiai kútból hozott palack vízzel szemléltetve a témát – arra figyelmeztettek, hogy a Föld egyes országaiban mekkora küzdelmet jelent az olyan alapvető életfeltételek biztosítása is, mint a víz.

Bemutatták azt is, hogy a korábbi magyarországi adománygyűjtéseknek köszönhetően milyen eredményes segélyprogramokat hajtott már végre Etiópiában az Ökumenikus Segélyszervezet.   Afrika egyik leginkább szárazság sújtotta vidékén minden csepp víz kincset, az élet reményét jelenti. A víz nem csak az emberek szomjúságát oltja, hanem esélyt ad háztáji állatok neveléséhez, növények termesztéséhez is, tehát a megélhetést is biztosítja. A rendhagyó szemléletformáló tanóra az egymásra figyelésre, a környezettudatos gondolkodásra és a szolidaritás fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.

Projektek

  • 2012-ben etiópiai segélyprogramunkhoz kapcsolódóan egy szemléletformáló akciót is indítottunk: egy futópad segítségével bárki megtapasztalhatta, milyen, amikor egy kis vízért kilométereket kell gyalogolni…