Sminkszerekkel a családon belüli erőszak ellen

Dátum: 
2015. december 10.

Stratégiai partnerséget kötött az AVON és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Az együttműködés értelmében az AVON anyagi és terméktámogatással is segíti a segélyszervezet által üzemeltetett Titkos Menedékházat, amely a kapcsolati erőszak áldozatai számára nyújt segítséget.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által üzemeltetett Titkos Menedékház célja, hogy komplex támogatást nyújtson a párkapcsolati erőszak és gyermekbántalmazás miatt menekülni kényszerülő, krízishelyzetben lévő családok számára. Az intézményben 8 fős szakmai csapat – szociális munkások, pszichológus, jogász, családpedagógia mentor és gyógypedagógiai asszisztens – segíti át a családokat életüknek ezen a nehéz időszakán. A Menedékház 7 szobájában összesen 29 főt tudnak egyszerre ellátni, akik a krízisellátásnak megfelelően, maximum 6 hónapot tölthetnek az intézményben.

„Az AVON, a nők vállalataként évek óta aktív harcot folytat a családon belüli erőszak ellen. Minden eladott termékünk után 1 forintot, illetve adománygyűjtő termékeink teljes bevételét egy donációs alapba helyezzük. Ebből az alapból valósítjuk meg figyelemfelkeltő programjainkat, és segítjük a szakmai szervezetek munkáját. Nagyon örülünk, hogy a mostani adománnyal egy ilyen fontos ügyet támogathatunk, hiszen az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett Titkos Menedékház az egyetlen nagyobb létszámot befogadó intézmény az országban, amely kizárólag a párkapcsolati erőszak áldozataival foglalkozik” – mondta Végh-Kósa Anita, az AVON Magyarország kommunikációs vezetője.

A stratégiai együttműködés keretében az AVON Magyarország éves szinten 7 millió forinttal járul hozzá a Titkos Menedékház fenntartási és üzemeltetési költségeihez, és nagyjából 800 ezer forint értékű termékfelajánlással segíti a krízishelyzetben lévő családok életét. Az áldozatok sokszor minden személyes használati tárgyukat maguk mögött hagyva kényszerülnek menekülni, így az alapvető tisztálkodási szerekkel az ő kényelmüket, beilleszkedésüket igyekszik megkönnyíteni a vállalat.

„Az Ökumenikus Segélyszervezet hosszú évek óta kiemelten foglalkozik a kapcsolati erőszak ügyével, a prevencióval, a szemléletformálással és a bántalmazott családok segítésével. Példaértékűnek tartjuk az AVON Magyarország elkötelezettségét ezen a területen, mert ez az elköteleződés lehetővé teszi, hogy valóban hosszú távú és stratégiai programokban működjünk együtt. Nagyon sok a tenni való ezen a területen, örülünk, hogy ilyen partnerre találtunk!” - emelte ki az együttműködés kapcsán Gáncs Kristóf a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.        

„Nagyon fontos számunkra, hogy tanácsadói hálózatunk révén szoros kapcsolatunk van az érintettekkel; Tanácsadóink egyfajta bizalmasként, barátnőként sajnos sokszor látják a családon belüli erőszak árulkodó jeleit, és nyújtanak lelki támogatást az érintetteknek. Így nemcsak vállalati szinten léphetünk fel ezen a területen, de több tízezer Tanácsadónk segítségével közvetlenül is tehetünk azért, hogy az érintett hölgyek tudjanak hova fordulni, és ott valóban segítséget kapjanak” – tette hozzá Végh-Kósa Anita.

Partnerek

Intézmények: