Tisztább kép az intravénás droghasználók és a dizájner drogok ügyében

Dátum: 
2016. december 15.

Több mint kétszáz különböző anyagot és hatvan egyedi vegyületet azonosítottak a két éves projekt során

A felhalmozott gazdag ismeretanyag és tapasztalati tudás újabb kutatások kiindulópontja lehet

„Tisztább kép” az új szintetikus drogok feltérképezésében címmel rendezte meg nemzetközi projektjének záró- és kiértékelő konferenciáját december 13-án Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet. A rendezvény záróakkordja volt a magyar karitatív szervezet Európai Uniós finanszírozással végrehajtott két éves nemzetközi programjának, mely elsősorban az intravénás szerhasználók eszközeinek vizsgálatára fókuszált több magyarországi régióban. A nemzetközi együttműködésben végrehajtott ISEC projekt ezen belül a hangsúlyozottan veszélyes dizájner drogokat térképezte föl nagy számban és módszeresen. A gyors piaci változásoknak köszönhetően szinte naponta megjelenő ismeretlen hatású és hatóanyagú új szerek – főleg olcsóságuk és könnyű beszerezhetőségük miatt – egyre több társadalmi réteget kerítenek hatalmukba. A program többek között választ keresett arra, hogy az új pszichoaktív szereket hogyan figyelik, ellenőrzik és mérik Európában, de fel kívánta térképezni azt is, hogy egy másik európai ország (Franciaország) milyen jellegű kutatást végez e témában. A Budapesten szervezett konferencia pedig összefoglalta azt is, hogy milyen eredményeket, tanulságokat és tapasztalatokat hozott a Tisztább kép projekt.

A találkozót Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára és Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója nyitotta meg. A szakmai konferencia délelőttjén neves előadók követték egymást. Ana Gallegos PhD., az EMCDDA részlegvezetője az Európai Unió Korai Jelzőrendszere – új pszichoaktív szerek monitorozásának holisztikus megközelítése Európában címmel, Thomas Nefau PhD., a francia drog fókuszpont országos koordinátora pedig a Használt fecskendők szermaradványainak elemzése témában tartott előadást. Dr. habil. Felvinczi Katalin az ELTE Pszichológia Intézet Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék egyetemi docense az ÚPSZ használók szerhasználati mintázódását és motivációit ismertette. A Tisztább kép projektet Figeczki Tamás szakmai vezető, Dr. Csorba József addiktológus-szakértő, Péterfi Anna tudományos elemző (ELTE PPK) és Posta János, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Igazságügyi Orvostani Intézetének Laboratóriumvezetője ismertette. Az előadásokat követően a konferencia moderált kerekasztal beszélgetéssel folytatódott. 

A Tisztább kép projekt eredményeiről a konferencián elmondták, hogy a program 2015-ös induláskor a szakma és a sajtó egyaránt „designer lázban” égett és kereste a kapaszkodókat a kialakult új helyzetben. Keveredtek a teóriák és a városi legendák, zavaros történetek láttak napvilágot, s sem a szakemberek, sem a droghasználók nem láttak tisztán. 
Most, három évvel később, sok minden változott. Alábbhagyott a designer drogok okozta izgalom és jóval többet tudunk a jelenségről, mint korábban. Ebben a tudásgyarapodásban – szerénytelenség nélkül elmondható – szerepe van a Tisztább kép projektnek is. A program célja az volt, hogy szisztematikusan felderítse az intravénás droghasználók által fogyasztott anyagokat, különös tekintettel az új pszichoaktív szerekre, hangsúlyozottan a felhasználói oldal felől közelítve. Az így szerzett ismeretek egy része már rendelkezésre állt, azonban megerősítést csak Tisztább kép projekt által kapott, emellett olyan jelenségekről, problémákról is információhoz jutott a szakma, melyekről nem voltak korábban adatok. 

A program eredményeként pontosan meghatározhatóvá váltak az ország hat nagyvárosában injektált szerek, melyek nem mutatnak homogén képet, hanem markáns eltérések figyelhetők meg. Egyértelműen jelen van a szubsztitúciós kezelések helyszínein a helyettesítő szerek visszaélésszerű használata. Továbbá láthatóvá vált a legális pszichoaktív anyagok (koffein és nikotin), valamint a visszaélésre alkalmas pszichoaktív gyógyszerek injektálása. A több mint kétszáz különböző azonosított anyag között jelentős arányban voltak az új pszichoaktív anyagok, hiszen csak a szintetikus katinonok csoportjából több mint 60 egyedi vegyületet sikerült azonosítani a projekt során. Jól feltérképezhetővé vált az egyes anyagok karrierje a piacon: gyors megjelenése, majd eltűnése vagy a stabil jelenléte. Nem elhanyagolható eredmény, hogy a program több olyan új pszichoaktív szert azonosított, melyet korábban Magyarországon nem detektáltak. Egy anyag esetében pedig az első európai bejelentés is a programnak köszönhető. 

A program támogatott szakasza 2016 végével lezárul, de a felhalmozott gazdag ismeretanyag kiindulópontját képezheti további kutatásoknak és publikációknak. Az eredmények között meg kell említenünk továbbá azt a tapasztalati tudást, melyre a laboratórium tett szert a program folyományaként. Mivel ilyen mennyiségű droghulladékot korábban nem vizsgáltak másutt, a rendszerezés, tárolás, az eszközök előkészítésének és kémiai vizsgálatának folyamata a program keretében került kialakításra. 

Több mint száz önkéntest készítettek föl a projekt során a terepmunkára, melynek során fény derült a jogszabályi útvesztőkre, szabályozási nehézségekre és lehetőségekre egyaránt. Az összegyűjtött tapasztalatok számos, a szakma és a döntéshozók előtt álló teendőre hívják fel a figyelmet. A kezelőhelyeken történő anyagbevizsgálás feltételeinek kialakítása, a helyettesítő kezelések kapacitáshiánya, a helyi szinten azonosítható problémákra adandó válaszlépések, a droghulladék gyűjtés jogszabályi kereteinek átláthatósága, csakhogy néhány kérdésfelvetést említsünk, melyek a Tisztább kép program hozadékai. Ezek a problémák nem csak a megoldási lehetőségek elméleti megtervezésére, hanem az azok kivitelezésében aktívan részt vállaló szereplőkre is várnak.

Projektek

  • Modellprogram az új szintetikus drogok hatóanyagainak felderítésére. További cél az információcsere felgyorsítása az új pszichoaktív szerekre vonatkozólag a nemzeti hatóságok, civil szervezetek és EU ügynökségek között, valamint a droghasználók gondozását végző szervezetek közötti együttműködések fejlesztése.