Záró szakmai műhely Gyulán

Dátum: 
2015. október 22.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális és Fejlesztő Központja „ESÉLY – Az utcán élő emberek társadalmi integrációjának elősegítése” elnevezésű projektjének keretében záró szakmai műhelyt szervezett. 

A műhelybeszélgetésen a projekt megvalósításában együttműködő partnerek és azok a társszervezetek vettek részt a térségből, melyek szintén megvalósítói TÁMOP-5.3.3 projektnek. 
A műhelyen bemutatásra került az intézményben megvalósult projekt, és az elért eredmények. A projektünk bemutatását követően a program része volt a megvalósítás során felmerülő szakmai kérdések közös megvitatása, az azokkal kapcsolatos együttgondolkodás. A szakmai műhelyen résztvevők ezt követően közös ebéddel zárták a programot.

Projektek

Intézmények: