Helyi közösségek támogatása

Az önállóvá váló és gazdaságilag is megerősödő hátrányos helyzetű csoportok, családok, kisközösségek a szegénységcsökkentésben és a fenntartható fejlődésben kulcsszerepet játszanak. Innovatív módszerekre épülő munkaerő-piaci fejlesztéssel, képzések szervezésével, tudásátadással és gazdaságfejlesztési programokkal segítjük elő a társadalmi integrációt kiemelt figyelmet fordítva a nők helyzetének javítására.

Hírek

„A magyarok segítsége nélkül nem tudtunk volna visszajönni”
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta segélyprogramhoz a Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozott.
A Moszul melletti Bashiqa településen hozta létre újabb iraki központját a Segélyszervezet. Erbili irodája mellett, ez már a második folyamatosan működő képviselete a térségben a szervezetnek.  

Projektek

  • Segélyszervezetünk 2014 óta több alkalommal kapcsolódott be az Észak Irakba érkező menekült családok támogatásába, élelmiszerrel és a hideg téli időszakok átvészeléshez szükséges eszközökkel. 2016-ban állandó humanitárius képviseletet nyitottunk Erbilben, hogy folyamatos helyszíni jelenléttel tudjuk segíteni a rászorulókat, bekapcsolódjunk nemzetközi szövetségünk humanitárius tevékenységébe.