Segítség a katasztrófák károsultjainak - 2014

Hatékony segítség. A krízistől az újjákezdésig.

2014-ben folytattuk a 2013-as dunai árvíz után megkezdett helyreállítási programunkat, és az olyan katasztrófahelyzetekben, mint a zalai árvíz vagy a viharkárok, rögtön a károsultak segítségére siettünk.

Segítség a dunai árvíz után
2014. március 26-án Lehel László, segélyszervezetünk elnök-igazgatója adta át a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) gyűjtéséből vásárolt új, 8 személyes mikrobuszt a Viktor Speciális Otthon számára. Az otthon korábbi, 21 éves kisbusza az árvíz idején megnövekedett szállítási igénybevétel miatt teljesen tönkrement, ami az utóbbi hónapokban nagyban nehezítette az intézmény minden napi működését. Az otthon számára elsősorban a fogyatékkal élő lakók szállítása miatt szükség van egy megbízható járműre. További részletek.


Árvízi segítségnyújtás Zalában
A Zala megyei Rédics település kitelepítettjeinek visszaköltözését segítettük első körben félmillió forint értékű adománnyal, melyet 50 árvízkárosult családnak adtunk át szeptember 16-án. A csomagok fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint a takarításhoz szükséges eszközöket tartalmaznak (súrolószer, mosogatószivacs, mosogatószer, lefolyótisztító, kézfertőtlenítő, szappan, törlőkendő, felmosórongy…stb.).

Letenye, Murakeresztúr és Csákánydoroszló települések 30 árvízkárosult családjának adtunk át szeptember 28-án újabb körben segélycsomagokat. Az adomány fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint a takarításhoz szükséges eszközöket tartalmazott (súrolószer, mosogatószivacs, mosogatószer, lefolyótisztító, kézfertőtlenítő, szappan, törlőkendő, felmosórongy…stb.). A segélyprogram második szakaszának értéke több mint 300 ezer forint volt.

Rédicsi, murarátkai és murakeresztúri családok kaptak egyenként 100 000 forintos utalványt: a szervezetünk által több mint egy évtizede bevezetett támogatási módszer keretében, építőanyagra és ingóságok előre meghatározott körére (pl. bútor és háztartási gépek) beváltható utalványokat kaptak a Zala megyei települések árvízkárosultjai. A szeptemberi áradások és belvízhelyzet miatt jelentős károkat szenvedő családok egyenként 100 ezer forint értékű támogató kártyát vehettek át. További részletek.